3. Többtestű Vitorlás Találkozó


Lájer Admirális Emlékverseny 2012


Eddig is az egyik kedvenc versenyem volt a Lájer Admirális emlékverseny, hiszen egy éve ez volt az első katamarán versenyem. Igaz, akkor F20-szal indultunk, és nagyon a mezőny végén végeztünk, de nagyon élveztem, főleg az erős szeles meneteket.

Idén is jó szelet jósoltak a versenyre, ami be is jött. Szombaton az eredeti felállásban mentünk Kenguruval, viszont vasárnap a vegyes-páros szépségeit kóstolgatva Pankával indultam. Idén is az M3 osztályban megyünk, de F18-cal, így több egységgel tudunk versenyezni. Az M3 elején az F20carbon nem sok vizet zavar, hiszen a hajó magától is bemegy az első helyre adottságai révén, így leginkább az F18-as mezőnyben vannak valódi ellenfelek.



Szombaton 5 futamot rendeztek, viszonylag pöffös szélben. Az első kreuzokban viszonylag jól odaértünk, de valamelyik hátszélben mindig sikerült benézni a valamit. Bevallom, az első 1-2 futamban nagyon nem találtam a helyem a pályán, bár voltak jó megmozdulásaink, elég szépen utolértük a Dióékat kreuzban. Rajtjaink többségben jók voltak. Nagyokat meccseltünk a Hunfalvy-Antal párossal, és az első kreuzokban elég jó helyeken vettük a pályajelet. A nap élménye az volt, mikor a kreuzbóját a Litkey-Petheő páros előtt vettük, és az alsó kaput is csupán pár hajóhosszra lemaradva tőlük. Túl nehezek vagyunk, ezt érzem is a hajón, de amikor odafigyelünk, akkor van keresnivalónk az F18-as mezőnyben is. Este szendvicsezés, egy kis sütögetés, és pálinkakóstolás a Csalló Pálinka Manufaktúra jóvoltából.



Vasárnap Panka volt a mancsaftom. Elsőként voltunk vízen, de úgy döntöttük, hogy kihagyjuk az első (két) futamot, mert ilyen erős szélben még együtt sem mentünk, nemhogy Panka katamaránozott volna ekkora szélben. A második futam végére gyengült a szél, és visszamentünk. Biztonsági luv rajtot terveztem, de olyan jól sikerült, hogy elsőnek jöttünk el a vonalról, ráadásul tiszta szélben. A két trapéz azért megmaradt kreuzban, egész jó helyen értünk fel az első pályajelhez, nyilván az össze nem szokottság, és az edzés hiánya miatt visszaestünk. A következő futamban már egész jót mentünk, ismét a Hunfalvyékkal meccseltünk, az utolsó futamban pedig a szél visszaerősödött, ami láthatóan kedvezett is nekünk. Dióék előtt vettük a kreuzbóját, és lefúrás vagy esés nélkül végigcsináltuk a futamot. A versenyen, főleg az utolsó futamokban rengeteg egység eldőlt, vagy tört-szakadt valami a hajón. Vasárnap tehát kiderült, hogy ekkora szélben a vegyes páros játék nem könnyű, főleg a női mancsaftnak, hiszen hatalmas erő van a sottokon.




M3 osztályban a 3. helyen végeztünk, abszolútban a 11. helyen. Nagyon élveztem ezt a versenyt is, ismét sikerült fejlődni, gyorsulni, a versenyt követően a felmerült kérdésekre is megkaptam a válaszokat. Nagyszerű verseny volt, köszönjük a támogatóknak: Lájer Tamásnak, a CEWE COLOR-nak és az Evolve-nak! 

fotók: mbsailing.hu

További képek: www.facebook.com/MBSailing

Lájer Admirális Emlékverseny


Lájer Admirális Emlékverseny
Alsóörs, 2012. július 21-22.

A következő hétvégén, 2012. július 21-22. között immáron nyolcadszorra kerül megrendezésre a meghívásos Lájer Admirális Emlékverseny az alsóörsi Katamarán Bázison. A verseny névadó szponzora 2004 óta Lájer Tamás, aki a katamaránok iránti rajongása miatt támogatja ezt a rendezvényt a Cewe Color és a Csalló Pálinka közreműködésével.


A tervezett 10 futam a felkészülés részét képezi németországi Nacra európa bajnokságra készülő egységeknek. A verseny azonban nem csupán az élcsapatoknak szól, hanem az utánpótlásnak is, mert a rendezők azokat az egységeket is meghívták, akik most tanulják a katamaránozást, hogy lehetőségük legyen versenykörülmények között gyakorolni, összemérni magukat a többiekkel.



A partközelben zajló futamok látványosak, a katamaránosoktól megszokott hatalmas csaták várhatóak a mezőnyben.

44. Kékszalag a piros katamarán fedélzetén


Talán az idei volt az első olyan Kékszalagom, amire nem készültünk kőkeményen. Tavasszal az első edzésen sikerült megroppantanunk a hajótestet, ennek a következménye pedig több hetes kényszerpihenő lett, sajnos a Bankárkupát is ki kellett hagyni emiatt. A Fehérszalag, a Horváth Boldizsár és másfél gyengeszeles edzés volt a felkészülésünk, ráadásul a Szalag hetén még mindenki javában dolgozott.