I AM A CATAMARANIAC





Ez a fantázianév összefoglalja ama tevékenységeket, amit az egyesületünk, illetve bizonyos vitorlázók a katamaránsport népszerűsítéséért, tesznek.


Az első lépés a katamarán országos bajnokság támogatása volt, a Worcare, a  Promix Kft és a Nacra katamaránok magyarországi forgalmazójával karöltve támogatjuk az eseményt pólókkal és sapkákkal.
Sajnálatos módon az F18 VB idén elszívta a versenyzőket az M3-as osztályból, így ennek a szegmensnek nincsen 2011.-ben bajnokság.
Ezért gondolva egyet, közösen a Nacra.hu-val megszerveztük az I'm a Catamaraniac - katamarán tesztelést, augusztus 25-28.-a között minden érdeklődőt várunk egy kis katamaránozásra az alsóörsi bázison. (további részletek ITT





Az első napon közel 10 embert sikerült megvitorláztatnunk a 3 óra magasságában érkező DNY-i szélben, illetve az elkövetkező napokban a vitorláztatás, hajóbemutató mellett közös edzésre is sor kerül, pár pályajel telepítésével, az M3-as versenyzőknek.




Terveink között szerepel a katamaránsport, versenyek további támogatása kereteinkhez mérten, további nyílt napok szervezése, és remélhetőleg egy saját versenycsapat összeállítása is M3 osztályban.


Képeket készítette: mbsailing.hu