Újra négy lábbal rövidebbel

Bevallom, az utóbbi időben kicsit elhanyagoltam a kis, egyszemélyes F16-om. Annyira magával ragadt, és annyira csak az F20-ra koncentráltam, hogy nem jutott idő rá.Már tegnap este elhatároztam, hogy ezen változtatok. Alig vártam, hogy bejöjjön a Windguru által beígért DNY-i szél. Meg is érkezett menetrend szerint, viszont a munkával nem jártam ennyire előre, mindenképp be kellett fejezni az új project anyagait.





Négy órakor mentem le a kikötőbbe, hihetetlen gyorsasággal szerelés, majd irány a víz. 

Mire kiértem a kikötőből, a tarajos hullámok már eltűntek, de egy kellemes 12-13 csomós szél még fújt, bár látszott rajta, hogy leálló. Sebaj, gyorsan átrobogtam szembe a nádas elé, ott mindig erősebb a déli.
Újra szokni kell ezt a hajót, Kékszalag óta talán egyszer ha mentem vele, akkor is gyenge szélben. Zavar, hogy nem megy. Kapcsolok, hogy ez nem 20-as, ez kevesebbre képes. 
A fordulók mesejól mennek, illetve a hajókezelés is sokkal jobb, mint múltkor - nagyon meglátszik az elmúlt hetek vízen töltött óra száma a Nacra F20-al. 
Igazítok Kenese felé, majd vissza az almádi pislogóhoz, mikor ráerősödik egy kicsit. Ezt szeretem ezen a hajón, jól le tudom engedni magam trapézon, és így nagyon élvezetes menni vele. Sajnos korai volt az öröm, és egyből gyengül vissza. Szerencsére pont ott vagyok az almádi csücsök és a Fűzfő Marina között, ahol ez a szél sokkal erősebb, így van esélyem visszajutni a kikötőbe.
Gennaker. Sikeresen kirúgom a klemmből vagy háromszor a felhúzót, de végül egy nagyon jót verettem vissza Fűzfőre, sajnos a kikötő előtt megállt nagyon a szél, majd lassan északiba fordult. Ezzel még csúsztam egy jó félszeles menetet, majd irány a kikötő.


Jó volt ez a kis menet ezzel a hajóval újra. Ha minden jól megy, hétvégén a 20-é a terep, de hamarosan újra vágtázik a kishajó.